Emellett az e-book olvasó mellett döntöttem végül. Leírom, mik a tapasztalataim eddig.
Teljesen meg vagyok elégedve vele. Amire vettem, azt tényleg nagyon jól tudja. Nagyon jó rajta olvasni! Az egyik barátom azt mondta, hogy ez a 2000-es évek legnagyobb találmánya:) Nagyon tetszik, hogy bárhova magammal vihetem, előveszem, olvasgathatok, nem kell könyvet magammal vinnem. A telóval és tablettel nem volt kényelmes, meg nagyon hamar merül. Ez viszont nagyon sokáig bírja, kényelmes, könnyű, buszon, ágyban, vonaton elő lehet kapni.
A funkciói közt van böngésző, ezt azonnal el lehet felejteni. Megnyitottam a gmail-emet, de a levelet már nem nyitja meg. :D
Kicsit lassú, ez először furcsa volt. Pár alkalom után már nem foglalkoztam vele. Az előre telepített könyveket egész gyorsan kezeli. Amiket olvasok, azok beszkennelt pdf könyvek. Ezeket először karakterfelismerővel átfordítom rtf-be, aztán pedig a Calibre programmal epub-ba kovertálom. Így kapok több, mint 2 Mb-os fájlokat, amiket lassabban kezel. A betöltéskor 50 másodperc is eltelik, mire megnyitja. Ha folyamatosan egy könyvet olvasok, mindig ugyanazt kell megnyitnia, akkor gyorsabb. Az elején zavaró volt, de ezt is elfogadtam. Számomra a kényelmes olvasás ezt teljesen feledteti. Valószínű egy drágább gép gyorsabb is, de nem akartam többet áldozni rá. Tetszik az is, hogy tokkal együtt adták a csomagban. Tokkal kényelmesebb olvasni, mintha csak az olvasót fogom.
Mindkét oldalon 2-2 lapozó gomb található, számomra ez praktikus.
Olvasás közben lehet forgatni bármerre a szöveget, nagyítani a betűt, sorközt állítani és margót állítani. Simán tudja olvasni édesanyám is, csak változtatok menet közben betűméretet és kész:)
A szkennelt könyvek karakterfelismerése után a szöveget sajnos szétdarabolja és ez megmarad az epub formátumban is. Ezt még wordben ki lehetne javítani, de erre lusta vagyok. Nekem így is teljesen jó.
Ha a többi funkciót kipróbáltam, írok arról is, de amire vettem, teljesen megfelel. Elégedett vagyok vele!